György Bovier

Inspirációs előadó, tréner

Nagyvállalati tanácsadó a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatása témában. Több integrációs kampány arca és lebonyolítója. A Magyar Kerekesszékes Teniszválogatott kerettagja. A Budapest-Bamako Rally 8000km-es sivatagi távjának első kerekesszékes versenyzője. A sérüléssel élők erőnléti edzés metodikájának egyik kidolgozója. A Salva Vita Alapítvány kuratóriumi tagja. 2002-ben, 17 évesen egy autóbaleset vétlen szereplőjeként eltört a gerincem, így azóta kerekesszékben igyekszem maximálisan kihasználni az élet adta lehetőségeket. A hosszas rehabilitációs kezelést követően Budapestre költöztem, ahol először újságírói végzettséget szereztem, majd PR-marketinget valamint kommunikációt- és üzleti kommunikációt hallgattam. A főiskola alatt egy digitális reklámügynökség vírusmarketing csapatát kezdtem erősíteni, majd az ott töltött 4 év után a sales felé vettem az irányt. Egy rehabilitációs segédeszközöket forgalmazó cég sales managereként, később pedig egy telekommunikációs multinacionális vállalat senior account managereként bővítettem a tudásom ezen a területen. Jelenleg a multivilág mellet főként integrációs-, változásmenedzsment- és sales tréningeket tartok különböző szegmensű kis- és nagyvállalati környezetben, valamint inspirációs előadásokkal segítek az embereknek elérni, hogy az életük kiegyensúlyozott és az általuk vágyott lehessen a megoldandó életfeladataik mellett is. A rezilienciával és a pozitív pszichológiával először a balesetem utáni felépülési időszakomban találkoztam, de ekkor még inkább egy belülről jövő, zsigeri folyamatként használtam, csak később vált tudatos iránnyá. Kiemelkedően fontosnak tartom a jó időben hozott megfelelő döntéseket. Számottevő tapasztalatom van azzal kapcsolatban, hogy az ember milyen módon tudja kezelni a legszélsőségesebb fizikális és lelki helyzeteket is és hogyan alakítsa át a mélybe húzó érzelmi spirált egy felfelé mutató egyenessé. A traumahelyzetek kezelése, az aktív megoldáskeresés, az erősségeink felhasználása és a hátrányaink előnnyé kovácsolása mindenki életében olyan rugalmasságot követel, ami fejleszthető. Ebben a fejlődésben tudok hasznos tanácsokkal, konkrét példákkal segíteni, hogy mindenki elérje a célját.